Vallás témájú bejegyzés egy május 6-ai levelezésem folytán. Úgy éreztem meg kell, hogy őrződjön.
"...Ahogy mindig megismerek valami újat az idők során úgy alakul át az istenképem is. Anno még kis törpe koromban voltam első áldozó és jártam elég sokat ministrálni is, persze utólag belegondolva kizárólag az ingyen csoki miatt A helyi pap volt a hitoktatónk iskolába és nem volt túl szimpatikus. Aztán nem is érdekelt kimondottan a téma. Aztán gimibe, ahogy a nagyobb metálos arcok révén "megismertem" a sátánizmus (most nem nevet és nem ijed meg ) úgy az tetszett meg, aztán szerencsémre találtam hozzá normális irodalmat és fény derült arra, hogy nem azt takarja, amit az emberek gondolnak. Megtetszett, hogy az önmegvalósítás, a saját célok elérése, magunk fejlesztése a célja. Aztán végzős korunkban lett filozófia óránk és akkor meg a panteizmus tetszett meg, hogy a természet az isten. Ekkoriban mindig csak "váltottam" és beálltam úgymond a sorba, aztán még fősuli első 1-1,5 évében is, de aztán szépen lassan elhagytam ezeket a maszlagokat és saját irányt próbáltam kialakítani. Ennek egyik oka az volt, hogy történelem szak révén elég sok politikai ideológia jelen volt és felidegesített, hogy csak beállnak valami mögé és elfogadják azt a hibáival is.
Anyámék sem valami buzgó vallásos népek, de anyám mondta, hogy az az igazi ateista aki a zuhanó repülőn nem könyörög Istennek Ha meg már anyám ilyeneket oszt, akkor csak lehet benne valami, gondoltam. És elkezdtem mindenfélén gondolkodni. A faluban sokan még járnak templomba és az idősek, akikkel beszélgetek azok olyan szépen tudnak beszélni a hitről, illetve más vallásokkal szemben is abszolút toleránsak és ugye ők főként földműves családokból származnak, mint én is. Talán ezért is érintett meg annyira a szavuk. De nem tudtam elfogadni, hogy nekem közösséget kell vállalnom egy nem patyolat múltú egyházzal és akarva-akaratlanul bele sem gondolva kikötöttem az eredeti lutheri tanoknál: nem kell pap, hogy kapcsolatba lépjek Istennel, nem kell elfogadnom azt az egyházat, hiszen nem az eredeti jézusi tanításokat képviseli. Majd ezen morfondírozva ismertem fel az ismert bibliai gondolatokat. Ha Isten a saját képére formált minden embert, az csak azt jelentheti, hogy minden emberben benne van. Így megértettem, miért is nem kell paphoz menni, hiszen én magam is kapcsolatba vagyok vele. És azon gondolkodtam, hogy ha Isten képes teremteni, akkor én képes lennék-e? És persze. Hiszen az ember képes gyermeknemzésre és az már a teremtés része. De ugye az ember biológiai lény, a természet része (függetlenül attól, hogy nem éppen harmóniában él vele) és így már érthető volt számomra, hogy miért a természet az Isten, hiszen az (legyen növény, állat stb.) képes megújulni, szaporodni.
Aztán felvetődött bennem egy másik gondolat, ugyanis sokáig foglalkoztatott a Khrisna-tudat/hinduizmus is, akik egy abszolút elfogadóak, előítéletektől mentes emberek. Egerbe sokszor beszélgettem velük, kaptam könyvet, én is adtam nekik pénzt meg ilyenek és szimpatikusak voltak, meg az is, amit képviseltek. Nyilván a nem az a legelfogadottabb vallás Magyarországon és a külsőségeik nekem is szokatlanok ettől függetlenül. Azon gondolkodtam, hogy a vallások miért tiltják az örömért való szeretkezést és miért csak a "teremtés" miatt engedik? Úgy egy hónappal ezelőttig nem találtam erre magam számára kielégítő választ, aztán véletlenül bukkantam egy teológiai oldalra, ahol egy volt egyházi férfi az anihilizmusról beszélt. Lényegében a pokol és menny témájáról szólt, hogy az különbözik a róm.kat. elképzeléstől. Magam is belegondoltam és a következőre jutottam: Mivel az ember alapvetően biológiai lény, a természet és az anyag része így egyértelmű, hogy a test meghal és egyértelmű számomra, hogy a tudatom szempontjából a körülményektől függetlenül itt kell legyen a földön a paradicsom, hiszen eleve ez egy használt kifejezés. Ha lesz gyermekem akkor igyekszem őt/őket úgy nevelni, hogy a lehető legjobb ember váljék belőlük és minden tudásomat, ismeretemet átadjam nekik. Ezzel lényegében egy kis részt úgymond a géneken kívül a tudatomból is átadok, hiszen meghatározom ezzel a későbbi életét, magyarán a saját képemre formálom valamelyest. És nekem, mint szülőnek feladatom, hogy a gyermekemnek egy élhető világot teremtsek, egy olyat, ahol boldog lehet és feladatom mindent megadni neki, amit csak tudok. De ha a gyermekem világát jobbá teszem, akkor ezzel egyidejűleg a sajátomat is és azt hiszem ebből következik egy minőségbeli változás az között, hogy milyen világba születtem és milyen világba élek a gyermekemmel. Ez lehet pozitív vagy negatív irányú is persze. De szerintem (most így érzem) ez a pozitív és negatív irány a menny és pokol. És a földön kell megteremteni a paradicsomot, mikor is (utópista elképzelés) elérjük azt a felfogást, amit a Khrisnások és mindenkit szeretni fogunk. És azzal, hogy én átadtam a gyerekeimnek az ismereteim, hatottam rájuk, ők vélhetően hasonlóképp fognak cselekedni és ez által tovább élek, talán mondhatom úgy, hogy reinkarnálódtam. Más test, de a lényeg azonos. De ha nekem az a célom, hogy a boldogságot, a teljes életet elérjem, akkor nekem mindezek mellett foglalkoznom kell azzal is, hogy magam számára mi a jó, foglalkozni a saját céljaimmal, természetesen úgy, hogy ezzel ne ártsak másoknak. És azt hiszem itt bejön a Lavey-féle sátánizmus is...."
